Tekintve, hogy könyv szerint ennek a vasnak meg kell futnia a 120 km/h-t friss állapotban, nekiláttam átnézni a beállításokat.

A megszakító bütyök porszárazon dolgozott, a megszakító hézagok esetlegesek voltak. Megvolt a kenőfilc, csak a pár csepp olaj hiányzott róla. Megkapta. Aztán beállítottam a hézagokat. Szerencse, hogy a japánok ekkoriban bolondbiztos konstrukciókat készítettek: ott volt a gyújtás jelölése az álló és forgórészen. Szemre hozzáállítottam a megszakítás kezdeteket, mert összevissza voltak. Beállítottam a gyertyahézagokat. Ezzel a gyújtás részt késznek minősítettem.

A karburátornál először beállítottam a bowdenek holtjátékát. Természetesen a két bowden eltérő hosszú. Ezután kivettem, megpucoltam és egyformára állítottam a levegőcsavarokat. Utána addig játszottam az alapjárati csavarokkal, míg kellemesen röfögős, nagyon halk alapjáratot nem kaptam. A levegőcsavarok állítását a gázreakcióval ellenőriztem.

Beállítottam a lógós, kajla bal tükröt. Még mindig nem látok benne semmit, de már nem lötyög. Tettem a régi helyére új benzinszűrőt, most már irányhelyesen.

A következő próbaút sokkal biztatóbb volt. 3000-től érezhetően húz a motor, 6000 felett még jön valami picike erő bele. Negyedikben 10000 táján meglett a 100 km/h. Épp kezdtem neki örülni, amikor jó japán kamikaze módra letört a km-óra mutató vége a csonkról. Ötödikben valamilyen szinten tartja a sebességet, 70 alá nem lassul vissza. A felpörgés sokkal lelkesebb. Figyelni kell a fordulatszámot, mert gondolkodás nélkül pörög bele a piros zónába.

Eddigi kisköbcentis tapasztalataimból arra következtetek, hengerfúrás és főtengely felújítás fog következni. Egyszer valamikor, a rózsaszín jövőben. Addig próbálom megszüntetni a könnyebben orvosolható hibákat. Cél a 120 km/h megint.